Centrope_tt

A centrope_tt projekt célja nemzetközi szakértői együttműködés révén hozzájárulni a Centrope térség egymással határos cseh, osztrák, szlovák és magyar régióiban az innovációs tevékenység és technológia transzfer terjedéséhez.

Az INNONET Nonprofit Kft. a centrope_tt című projektben elsődlegesen az un. centrope_tt – Akadémia munkacsomag megvalósításában, kidolgozásában vesz részt. Az Akadémia célja, hogy olyan nemzetközi tudásanyagot, tréninganyagot dolgozzon ki és adjon át a képzésen résztvevőknek, amely hozzájárul a szakemberek munkájához a partnerországok között megvalósuló technológiai transzfer, tudástranszfer menedzselésében, támogatásában, ösztönzésében. A tudásanyag kidolgozásában, a munkacsoport találkozók és a tréningek szervezésében, megtartásában aktívan részt vesznek az INNONET munkatársai. Az INNONET részt vesz továbbá a projektmenedzsment feladok és a kommunikciós, disszeminációs feladatok ellátásában is.

A hazai innovációs szakemberek számára is nyitott, a kifejlesztett tréninganyagon alapuló Akadémia mellett a centrope_tt további szolgáltatásokat is kínál a kutatóknak, vállalkozásoknak.

  • centrope_tt Map néven a teljes nemzetközi határrégió mintegy 2200 k+f szolgáltatóját és helyszínét átfogó adatbázis indul.
  • centrope_tt voucher segítségével a térség vállalkozói, kutatói határon átnyúló formában vehetnek igénybe K+F szolgáltatásokat, amelyet a projekt 50 esetben utalvány biztosításával finanszíroz.

A projekt további komponenseiről és a közreműködő nemzetközi partnerekről részletes információkat olvashat a centrope_tt honlapján: http://www.centrope-tt.info